Szerethető zöldtető szakértő

Szerethető zöldtető szakértő

Nemcsak a zöldtetők szakértőjeként, családbarát munkahelyként, hanem most már szerethető munkahelyként is büszkék lehetünk cégünkre. A Diadem® – A.P.P. Kft., idén is elnyerte a Szerethető Munkahely díjat, a középvállat kategóriában. A zöldtetők építésével és leesés elleni védelemmel foglalkozó társaságunk, 2017/2018 után 2022-ben már második alkalommal nyerte el a rangos elismerést.

Zöldtető egy körforgalomban?

Pályázatunkban kiemeltük, hogy mire vagyunk a legbüszkébbek:

  • 27 éve lendületesen fejlődünk a zöldtetők és a leesés elleni védelmi rendszerek területén
  • Speciális kék-zöld tetőt fejlesztettünk ki
  • Termékeinket és technológiánkat nemzetközi szabadalmak védik
  • DiaSafe® leesés elleni védelmi rendszereinkre Magyar Termék Innovációs Díjat nyertünk 2015-ben
  • Termékeink beépítésével 2021-ben több, mint 1.000.000 m2 zöldtető épült világszerte
  • Körfogalmat létesítettünk saját beruházásban Győrben

Zöldtető, mint küldetés

Ugyancsak fontos részét képezte a pályázati anyagunknak a céges missziónk, melyet Csizmadia Péter, ügyvezető-tulajdonos fogalmazott meg.

„Meggyőződésünk, hogy kötelességünk visszaadni azt a területet a Földanyának, amit birtokba veszünk az épületeinkkel. A Földre lételemként tekintünk, hiszen minden élet forrása és óvni, vigyázni érdemes rá. Víziónk a kerttel “oltott” város. Termékeinkkel és szolgáltatásainkkal segítjük az embereket, hogy környezettudatos gondolkodással az épített környezetükbe visszavigyék a természetet.”

 „Különösen fontos nekünk ez az elismerés, mert azt valljuk, hogy az a cég sikeres, ahol a munkavállalók pszichológiai biztonságban érzik magukat. Ehhez járulnak hozzá mindazok a munkavállalói jóllétet fokozó, illetve a munkakörnyezet javítását célzó intézkedéseink, amelyek cégünket biztos és szerethető munkahellyé varázsolják.” – mondta el Mayer Ildikó, az A.P.P. Kft. cégvezető/gazdasági igazgatója. 

Diadem® a legjobbak között

A Diadem® márkanévről ismert cégünk idén különösen népes mezőnyben állt helyt. 2022-ben több mint 1700 magyar munkahely mérettette meg magát cégmérettől függetlenül. A tavalyi 68 ezer szavazathoz képest idén még aktívabbak voltak a munkavállalók: most több mint 72 ezer szavazat oszlott meg a nevező cégek között a közönségszavazás során.

A zöldtető szakértő csapat

A Szerethető Munkahely Díjat a DreamJo.bs álláskereső portál alapította, odaítéléséről ezúttal is a munkavállalók és a munkakeresők döntöttek.

SZMD_oklevel_2022

Megosztás